Édesanyák Imái imacsoport

Az Édesanyák Imái 1995-ben kezdődött Angliában, amikor két nagymama Veronica Williams és sógornője úgy érezték, hogy az Úr által indítatva ilyen módon kell imádkozniuk gyermekeikért, unokáikért. Jelenleg több mint 120 országban van jelen.
Magyarországon 2011. advent első keddjén kezdtek először így imádkozni Veszprémben. A szlovák imacsoportok két éven át imádkoztak azért, hogy Magyarországon is elinduljon az Édesanyák Imái (É.I.). Azóta is a pozsonyi csoport segít minket. Magyarországon már sok csoport működik. Az Édesanyák Imái lelkisége a teljes önátadás útja. A Szűzanya életét tanuljuk élni. Imáinkban nagy bizalommal helyezzük magunkat, gyermekeinket és szeretteinket Jézus kezébe, hiszen Ő mindent megtehet. Minden nő csatlakozhat, aki, szeretne imádkozni a gyermekekért, tehát nemcsak a fizikai, hanem a lelki édesanyák is.

Találkozásaink: hetente egyszer, egy- másfél óra. Jelenleg Szentendrén két csoport működik: az egyik hétfőnként 18 órakor, a másik csütörtökönként reggel ¼ 9-kor találkozik.

Elérhetőség: Kelecsényi Rita +36 30 440 8642
kelecsrita@gmail.com
www.edesanyakimai.hu

Szeretettel várjuk az Édesanyákat!