902. Kucsera Ferenc Cserkészcsapat

A 2013-ban Szentendrén alakult 902. Kucsera Ferenc Cserkészcsapat közösséget teremt a fiatalok számára a keresztény hitéletre alapozva. A Tanácsköztársaság alatt vértanú halált halt, egykori szentendrei káplánról elnevezett cserkészcsapat alulról szerveződő, ökumenikus keresztény alapokon nyugszik.

Cserkész módszerek szerint, 8-10 fős őrsökben foglalkozunk a fiatalokkal heti rendszerességgel. Egy őrsgyűlés másfél órás, időpontja mindig az adott közösség megállapodásától függ. Az őrsgyűléseken a gyerekek szórakozva, cselekedve tanulnak, a korosztályi igényekre hangolva zajlik közösségépítés. Havi rendszerességgel egy-egy hétvégi programot is tartunk. (Pl. kirándulás, akadályverseny, próbázás, lelkigyakorlat, családi nap.) Nyáron 5 illetve 10 napos nomád tábort szervezünk korosztálytól függően.

A cserkész életmód fontos része a hitélet, örökségünk ismerete, a természet szeretete, ismerete, az életre nevelés, a közösséghez való tartozás megélése. Az egyházközség életében elsősorban a taizéi imaesteket szervezzük, melyeket havi rendszerességgel tartunk meg.

Jelenleg 12 őrsben 125-en vagyunk. A pezsgő, aktív közösségi életre vágyókat szeretettel fogadjuk. Elsősorban első évfolyamos általános iskolásokat várunk, akikkel a jelentkezést követően, a második (iskolai) évfolyam szeptemberében kezdünk el foglalkozni. Idősebbek előtt is nyitva áll a lehetőség a csatlakozásra, de ez mindig az adott korosztályos őrs befogadóképességétől függ.

Balogh Gergely
902. Kucsera Ferenc cserkészcsapat, csapatparancsnok
szentendreicserkeszek@gmail.com