Adventi üzenet

Csak egyszer az évben, de egyszer mégis, a világ, melynek fölragyogni látjuk hatalmát, önmagát feltárja valamiképpen. A virágok kinyílnak, a gyümölcsfák és virágaik kipattannak, a fű és a gabona növekedik. Hirtelen életerő és rejtett élet buzog föl, mit Isten az anyagvilágba helyezett.

Íme, példa számunkra, hogy mire képes a világ Isten szavára. Ez a föld egy napon új fényességes világot és dicsőséget ragyogtat föl, melyben meglátjuk az angyalokat és szenteket.

Tapasztalat nélkül ki gondolná, hogy két-három hónap elteltével a halottnak látszó természet ilyen fényes, ilyen gazdag lehet? Ugyanez áll az örök tavaszra is, melyet mi keresztények mindannyian várunk. Jön, még ha késik is. Várjuk azt, mivel biztosan eljön. Mindennap mondjuk: jöjjön el a Te országod. Ez azt jelenti: „Jelenj meg, Uram, Te, aki a kerubok fölött vagy, jelenj meg és szabadíts meg bennünket!”

A föld, amelyet látunk, nem elégíthet ki bennünket. Mert ez csak feladat számunkra, mert csak ígéret valami másra. Legnagyobb öröme az, amikor színes virágba öltözik, és amikor fölfedi minden rejtett kincsét a legvonzóbb formában, s akkor sem elég nekünk. Tudjuk, hogy létezik még nála sokkal szebb dolog is, mit nem láthatunk benne: a szentek és angyalok országa, a mennyei Jeruzsálem, Istennek és Krisztusnak trónja, örök csodáival, drágalátos, titokzatos és felfoghatatlan, rejtett a mögött, amit látunk.

Amit mi látunk, csak külső kérge az örök országnak azé mely felé hitünk szemét függesztjük.

„Mutatkozz meg, Urunk, miként születésed idején, ahol angyalok látogatták meg a pásztorokat, hogy dicsőséged kinyíljék, mint a virágok és a fák levelei. Bármilyen ragyogó a nap, az ég, a felhők, bármily zöldellők a bokrok és a mezők, bármily édes a madárdal, mi tudjuk, mindez nem az, és mi nem ezeket választjuk.”

Ezek a dolgok a szeretet és a jóság központjából áradnak felénk, és ez maga az Isten. Ezek nem a teljesség; beszélnek az égről de ők nem az ég. Csak eltévedt sugarak, hasonlók, a képnek gyönge visszaragyogásai csupán, az asztal morzsái.

John Henry Newmann
bíboros