Amikor részt veszünk a Nagyhét ünneplésében, lelkigyakorlaton veszünk részt. Bizony a Nagyhét maga a lelki-gyakorlat. Egyszerű eszközökkel de mégis kimeríthetetlen mélységbe vezet minket Isten, aki így szinte belesodor az Ő létmódjába, a szeretetbe. Nagyhét ünneplésével szeretni tanulunk. Nagyhét liturgiája tulajdonképpen egyetlen ünnep, Krisztus egyetlen misztériuma, melynek virágvasárnapi, nagycsütörtöki, nagypénteki stb. mozzanatai vannak.
Most pillantsunk rá röviden ezeknek a szép, mélységes napoknak a belső világára.
Virágvasárnap
„Dicsőség és dicséret Tenéked, Megváltó Királyunk…”
Virágvasárnap elkezdődik megváltás ünnepének a Nagyhétnek kezdete. Hétköznapjaink taposómalma után, de remélhetőleg a Nagyböjti felkészülés a gyónás szentségével megerősítve, itt találjuk magunkat a misztérium kezdetén.
Az ünnepi szentmise kezdetén egy különleges, hatalmas Introitus, egy ünnepélyes bevonulás áll. Szinte Ábrahámot látjuk magunk előtt, aki Istentől vezérelve neki igent mondva indult el… a kezdettől a cél felé. Kifejező, hogy a bevonulás a templom mellől „kintről” mintegy a profán világból indul, és halad a templom szentélye felé. Ez az út sokkal több, mint egy egyszerű út. Ez az út Jézus útja is, az Ő bevonulása a megváltás eszköze, a kereszt felé. De egyúttal a saját személyes utunk is, a megtérés felé. Mialatt haladunk a templom szentélye felé, négy alkalommal megállunk és a Szentírás aktuális jeleneteit szemléljük. Maga a pap halad elől a kereszttel, és útján ágakat, szirmokat, színes ruhákat terítünk le. Közben énekeket éneklünk, melynek végén a gyönyörű ünnepi himnusz, az Éneklő egyház 805. éneke csendül fel, a Dicsőség és dicséret tenéked…kezdetű. Csodálatos mozzanata ez a liturgiának, hiszen szinte megelevenedik előttünk az evangélium, és ennek mély lelki hatása van. Szemléljük a misztérium jelenét!
Az ünnepélyes szentmisében az örömhír, az evangélium maga a passió. A mi urunk Jézus Krisztus kínszenvedése az idén Szent Máté evangélista írása szerint. Az egyház zseniálisan ezt úgy adja tudtunkra, hogy a passió énekelve hangzik el. Az éneklés az ünnepélyesség formája. Így válik a Nagyhét kezdetének liturgiája valóban ragyogóvá, megadva annak a dicsőséges keretnek a kezdőpontját, melyet a következő vasárnap már a húsvét fénye ragyog majd be.
Nagyhétfő, Nagykedd és Nagyszerda
Néha, mi keresztények úgy vagyunk, hogy ez a három nap mintha nem is tartozna a héthez. Pedig ez nem így van. Kellő alkalom, hogy e három napon felkészüljünk húsvétra. Vegyünk részt, ha lehet ilyenkor a köznapi szentmiséken is, és nagyon nyitott lélekkel figyeljünk a liturgikus szövegekre, imádságokra, de főleg a könyörgésekre, hiszen ezek is a misztérium részei.
Hallunk ezekben a napokban a betániai vacsoráról, a szegények szolgálatáról, a rossz misztériumáról, Júdásról, az árulás megjövendöléséről. Figyeljünk ezekre az eseményekre és keressük életünkre gyakorolt tapasztalatait, hatásait!
Teremtsük meg e napokban az igazi csendet, hogy valóban megszólítottak lehessünk!
Nagycsütörtök – Az utolsó vacsora emlékezetére
„Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig…” (Fil.2,8)
Nagycsütörtökön megkezdjük a szent három nap ünneplését, mely egyházi évünk liturgiájának a csúcspontja. Ide, erre a magaslatra zarándokoltunk egy éven át, hétről hétre, vasárnapról vasárnapra. Amikor kialakultak a különböző liturgikus ünnepek, pl. az advent négy vasárnapja, akkor a húsvét ünnepe már megvolt, így elmondhatjuk, hogy az egyházi év liturgiája, mintegy körkörösen a húsvét ünnepe köré rendeződött. Itt vagyunk hát a középpontban, a liturgia magaslatán.
Nagycsütörtök reggelén, elvégezzük közösségben a reggeli zsolozsmát, Már itt találkozunk néhány szép jelképpel, pl. amikor a három zsoltár végén a ministránsok eloltják a gyertyákat, kifejezve ezzel az egyre kevesebb fényt, mely majd az esti oltár fosztásnál teljesedik be.
Nagy lelki töltekezést jelent, ha ezen a napon elkezdjük olvasni a Szentírásból, Jeremiás siralmait, melynek sorai Krisztusban teljesednek be.
Délelőtt részt veszünk az olaj-szentelési misén mely a Szent István bazilikában 10.00 órakor kezdődik. Nagy jelentőségű liturgiát láthatunk, mely többek közt megláttatja velünk az Egyház teljességét, nagyságát, hiszen a Bíboros Úr mellett, a püspökök közössége az egyházmegye papsága, a diákónusok közössége, a szerzetesek, a szerzetesnők és a hívek vesznek részt. A szentmisében, az egyházi rendben szolgálók megújítják Isten előtt tett fogadalmukat, hiszen nagycsütörtök a papság alapításának is az ünnepe. Ebben a szentmisében kerülnek megáldásra a friss, új olajak, a keresztelendők olaja, a betegek olaja és a krizma, melyek aztán innen kerülnek a plébániákra.
Már ebben a szentmisében is minden a Húsvét üzenetét hordozza, hiszen az új élet jele a fogadalmak és az anyagok (olajak) megújítása is.
Saját közösségünkben otthon nagycsütörtök este csak egyetlen helyen és egyetlen szentmisét tartunk, hogy azon a teljességet megjeleníthessük. Ezen, mindenkinek részt kellene vennie, épp e miatt a teljesség miatt.
A szentmise Glóriája után már nem szólnak a harangok, a csengő helyett a kereplőt halljuk majd. Az evangélium után következik a lábmosás szertatása, megjelenítve ezzel az örömhírt. A tanítványok lábát megmosó papban, magát az alázatos Istent látjuk, aki most alulról néz fel az emberre. A szentmise végén az oltár-fosztás megrázó eseménye elevenedik meg, mely egy halotti szertartásra emlékeztet, és amelyben a megkötözött elfogott és magár maradt Krisztust szemléljük. Az eucharisztiát átvisszük a mellék-oltárra, a villanyokat lekapcsoljuk, és részesévé válunk annak a semmihez sem hasonlítható csendnek, melyben a lelki újjászületés elindulhat. Az éjszaka bevezetéseként Krisztus búcsúbeszédét elmélkedjük át, majd megkezdődik a nagy virrasztás Krisztussal.
Nagycsütörtök egy különleges vacsora emlékezetét, valóságát hozza a jelenbe. Ezért nem tilos, sőt alkalmas ez az este, hogy otthon szépen díszített asztalt megterítve, családi közösségben, ünnepi vacsorát fogyasszunk el. Közben valaki felolvashat egy szentírási szakaszt, vagy egy részt az egyházatyák írásaiból, majd az Éneklő Egyház imakönyv énekeivel gazdagítva folytathatjuk megváltásunk szent hetének ünneplését.
Nagypéntek
„Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig…”( Fil. 2,8)
Nagypéntek liturgiáját ősi elemek jellemzik, mintha valami nagyon régi konzervatív liturgiát látnánk, és ez így is van. Nagypéntek a forrásokhoz vezet minket.
Reggel elmondjuk a közösségi zsolozsmát. Himnusszal, bűnbánati zsoltárokkal készítjük lelkünket a mai misztériumra.
Jézust 12 órakor feszítették keresztre, így ezekben az órákban különösen is figyeljünk erre, imádságban, szemlélődésben. Három órakor, megváltásunk órájában keresztutat végzünk.
A keresztúti imádság különösen hatékony ima, bőséges kegyelmekben részesíti azt, aki kinyitja lelkét erre. Stációk, állomások, találkozások. Keressük és megtalálhatjuk magunkat ezekben a stációkban. Ki vagyok, hol vagyok, merre haladok? A keresztút melyik stációjával azonosulhatok?
Este különös szertartásnak lehetünk tanúi. Eleink, csonka-misének nevezték, hisz a nagypénteki szertartás valóban némileg hasonlít a miséhez. A szertartás Isten csöndjével kezdődik. Nincs bevonulási ének sem, csak csendes leborulás, azonosulás a földdel. Igazi drámai elem ez a mozzanat. Majd az ige-liturgia következik. Az olvasmány és a szentlecke után az evangélium ma a János-passió. A mai egyetemes könyörgések valóban egyetemesek. Ezt kifejezi a nagy ünnepélyesség, mely ma énekelve hangzik fel.
Ezen a napon nincs konszekráció és Úrfelmutatás sem. Az egyház a keresztet mutatja fel, melynek szinte konszekrációs értéke van. A közösség, mint valami hatalmas zarándoklat, elvonul a kereszt előtt, és szemléli az „arcot”. Pilinszky János csodálatosan írja, hogy az ember elmegy a nagypénteki szertartásra, rápillant Krisztus arcára, hazamegy, és el tudja fogadni az elfogadhatatlant. Ez a liturgia csodája.
Szentáldozás után megnyílik a szentsír, melyben szemlélhető Krisztus teste, melyet az ember mindig, igen megbecsült, gondoljunk a Garamszentbenedeki Úrkoporsó csodálatos művészi kivitelére, mely az esztergomi keresztény múzeumban található.
Este újra virrasztás van.
Húsvétvasárnap
Húsvétvasárnap ünnepi miséjét kiemelt ünnepélyesség jellemzi. A templom gazdagon feldíszítve, virágok sokaságával. Újra zeng az orgona, szinte a vég nélküli allelujával. Az evangélium és az egyetemes könyörgések teljes terjedelmében énekelhetők. Ilyenkor a keresztelő kutat is fel lehet virágokkal díszíteni, hiszen a keresztvíz, a keresztség és annak megújítása most középpontban áll. Húsvét vasárnap este ünnepélyesen elimádkozzuk a vesperást, az Egyház esti imádságát, és ezzel ér véget, megváltásunk szent hetének, a nagyhétnek a liturgikus ünnepe. A zsolozsma imádságban is nyolc napig a vasárnapi szövegek hangzanak el, szinte megállítva az időt és kinyújtva ezzel az öröm megtapasztalását. Húsvét nyolcadának végén, az Isteni Irgalmasság vasárnapját ünnepeljük. Ez 2000 óta van így, amikor II. János Pál pápa ezt kihirdette. Nem új ünnepet hirdetett meg ezzel, hanem kihangsúlyozta azt, hogy ezen a napon a húsvét teljes misztériuma megjelenik. II. János Pál pápa amikor az égi hazába költözött 2005. április 2.-án, épp ennek az ünnepnek az előestéje volt.
Ennek az időszaknak szép liturgikus szokása az öröm útja, amikor a keresztúti stációkhoz hasonlóan a feltámadás eseményeit szemléljük, énekekkel elmélkedésekkel. Nálunk ez húsvét hétfőn, reggel 5 órakor indul a kálvária kápolnából, és a Kő Hegy felé vezető úton a Mária fülkénél ér véget.
Templomainkban ezután megkezdődik a pünkösd felé vezető ötven napos út, melyben valóban Isten hozzánk való irgalmasságát élhetjük át. Éljünk gazdagon a liturgia adta lehetőségekkel, elmélkedjünk sokat Isten ajándékairól, a szentségek kegyelméről, örömünk sok okáról.