Nyitott templomok hétvégéje

Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje

szeptember 3-4-5.

Szakralitás, művészet, Szentendre!

Szeptember első hétvégéjén a Ferenczy Múzeumi Centrum főszervezésében, Szentendre új, összművészeti fesztiválján zenei, irodalmi, építészeti, egyházművészeti, képzőművészeti programok előtt nyílnak meg a szentendrei templomok kapui, udvarai. A festők és templomok városának felekezetei és kulturális intézményei tartalmas és felemelő eseményeket kínálnak a hagyományteremtő céllal elindított eseménysorozat első évében.

Idézetek a Bibliából, az Énekek énekéből, Luther, Hamvas, Pilinszky írásaiból, templomséta irodalmi és zenei meglepetésekkel, ismerkedés a szakrális műalkotásokkal, utcatárlat a Belgrád székesegyház kerítésfalán, egyházművészeti és építészeti előadás, orgonaest és kórusmuzsika, Liszt Ferenc Kamarazenekar, Gerendás Péter és a Vujicsics Együttes koncertje – csak néhány, a színes események közül.

A programok szervezésébe a helyi vallási közösségeken – katolikus, református, evangélikus, szerb ortodox, zsidó, baptista – kívül a város kulturális intézményei is bekapcsolódtak. Az irodalmi eseményeket a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár, a zenei programokat és előadásokat a Ferenczy Múzeumi Centrum és a Teátrum, a városismereti sétát a szentendrei TDM Iroda, a múzeumpedagógiai programokat a MANK Galéria munkatársai szervezték. A Szentendrei Kulturális Központ a programok technikai hátterét biztosítja.

szeptember 3. péntek

16:00

A Keresztelő Szent János plébániatemplom 20. századi freskóiról Bodonyi Emőke művészettörténész tart előadást.

Helyszín: Keresztelő Szent János plébániatemplom, Templomtér

17:00

Hamvas Béla Sciencia Sacra című művéből olvas fel Pájer Alma Virág színművész.

Helyszín: Evangélikus templom, Luther tér 1.

17:30

Shabbat fogadás Radnóti Zoltán országos főrabbival

Helyszín: Szántó Emlék- és Zsidó Imaház, Alkotmány u. 3.

18:00

Kiss Eszter színművész (Katona József Színház) Pilinszky-estje

Helyszín: Keresztelő Szent János plébániatemplom, Templomtér  

19:00

Golda János építészeti előadása

Helyszín: Keresztelő Szent János plébániatemplom, Templomtér

20:00

Szotyori Nagy Gábor orgonaművész koncertje

Helyszín: Református templom kertje, Rákóczi Ferenc u. 14.

21:00

Szent Efrém Férfikar koncertje

Helyszín: Szent Péter-Pál templom, Kucsera Ferenc u. 1.

szeptember 4. szombat

10:00

Kalandozás Pemzlivel – kreatív délelőtt

Helyszín: Református templom kertje, Rákóczi Ferenc u. 14.

11:00

KÉK séták a templomok között

Regisztráció szükséges: tdm@szentendre.hu vagy 06-26-317-965/66 mellék

Indulás: Tourinform Iroda, Dumtsa Jenő utca 22.

14:00

Szakrális műalkotások – gyerekprogram

Regisztráció szükséges: regisztracio@muzeumicentrum.hu

Helyszín: Református templom kertje, Rákóczi Ferenc u. 14.

15:00 

Vukovits Koszta előadása a templom ikonosztázáról

Helyszín: Preobrazsenszka templom, Bogdányi út 42.

15:00

MANK festőudvar a templomkertben

Helyszín: Preobrazsenszka templom, Bogdányi út 42.

16:00

A Pozsarevacska-templom – Dr. Golub Xénia művészettörténész előadása

Helyszín: Pozsarevacska templom, Kossuth Lajos u. 1.

17:00

A reformáció irodalma

Luther: Asztali beszélgetések című művének fordítója, Márton László író tart előadást.

Helyszín: Evangélikus templom, Luther tér 1.

18:00

Szakrális művészet, kortárs templomépítészet. Schneller István építész előadása

Helyszín: Evangélikus templom, Luther tér 1.

19:30

A Hermons együttes koncertje. Angolszász ébredési dallamok Hammond orgonával

Helyszín: Evangélikus templom, Luther tér 1.

20:30

A Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje

Helyszín: Szent Péter-Pál Templom, Kucsera Ferenc u. 1.

szeptember 5. vasárnap

13:30

KÉK séták a templomok között

Regisztráció szükséges: tdm@szentendre.hu vagy 06-26-317-965/66 mellék

Indulás: Tourinform Iroda, Dumtsa Jenő utca 22.

15:00

Az Énekek énekéből Barna Zsombor színész olvas fel 

Helyszín: Szántó Emlék- és Zsidó Imaház, Alkotmány u. 3.

15:45

A zsidó szertartás és hit megismertetése, bemutatása Radnóti Zoltán országos főrabbi előadásában

Helyszín: Szántó Emlék- és Zsidó Imaház, Alkotmány u. 3.

16:15

Holokauszt Múzeum bemutatása. Fischer Anni idegenvezető előadása

Helyszín: Szántó Emlék- és Zsidó Imaház, Alkotmány u. 3.

17:00

A vers szakralitása. Előadó: Weiner Sennyey Tibor költő, író, művésztanár

Helyszín: Szántó Emlék- és Zsidó Imaház, Alkotmány u. 3.

17:00

Barbalics Péter, a Szentendrei Baptista Gyülekezet tagjának előadása a baptista hitvallásról.

Helyszín: Baptista Imaház udvara, Rákóczi Ferenc utca 27.

18:00

Gerendás Péter koncert

Helyszín: Szántó Emlék- és Zsidó Imaház előtt, az Alkotmány utca – Virágok és Kívánságok tere

19:00

Vujicsics Együttes koncert

Helyszín: Preobrazsenszka templom előtt, a Vujicsics téren

A fesztivál programjai ingyenesek.

www.muzeumicentrum.hu

FB Szentendrei-Nyitott-Templomok-Hétvégéje