Világméretű Szentségimádás

Kedves Testvérem!

Jézus mondta: „Aki megvall engem az emberek előtt, azt én is megvallom mennyei Atyám előtt”.

Jövő év szeptemberében rendezzük Budapesten, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, amelynek egyik fő célja épp a tanúságtétel Isten szeretetéről. Ez akkor lesz igazán erőteljes, ha majd sokan eljövünk. Rád is számítunk!

Addig is a világ ezernyi templomában az Oltáriszentség előtt vagy otthonainkban imádkozzunk egymásért egy órát június 13-án, Úrnapja szombatján. Csatlakozz hozzánk a corpusdomini.iec2020.hu oldalon!

A helyi közösségünkkel mi is összegyűlünk, hogy Krisztust együtt imádjuk.

Helyszín: Szent Péter és Pál Templom
Magyarország 2000 Szentendre, Kucsera Ferenc utca 1

Szervező közösség: Szentendrei Keresztelő Szent János Plébánia

Bővebb információ: www.facebook.com/szentjanosplebania

Gyere, tarts velünk Te is, és jelentkezz!

A jelentkezési lap kitöltésekor kérlek ne felejtsd el jelezni, ha fel szeretnél iratkozni a NEK 2020 hírlevélre, melynek segítségével folyamatosan tájékozódhatsz arról, hogyan halad a 2021-es világesemény előkészítése, és első kézből értesülhetsz programokról, bekapcsolódási lehetőségekről.

 

Várunk június 13-án!

Szeretettel,
Szentendrei Keresztelő Szent János Plébánia
Szent Péter és Pál Templom
Szentendrei Keresztelő Szent János Plébánia